Hogyan
lehet a céges és személyes márkát ötvözni? A hagyományokat a modernitással összeegyeztetni? Beszélgetés Auguszt Ibolyával, egy kis családtörténettel fűszerezve.
Vallom, hogy akkor igazán tiéd egy város (vagy városrész), ha vannak törzshelyeid. Több mint 20 éve, az egyik törzshelyem a Fény utcai Auguszt Cukrászda. Ez az a hely, ahol pontosan azt kapom amire számítok: minőséget, kedvességet és ha jól állnak a csillagok, még a süti szélét is megkaphatom. Ez azonban nem jelenti azt, hogy könnyű lett volna Auguszt Ibolyát leültetni egy beszélgetésre. Ő az a bizonyos energikus, örökmozgó típus, akinek mindig van dolga, elképzelhetetlen, hogy relax üzemmódban sokáig egy helyben maradjon.
Az egyik alapélményem veled kapcsolatban, hogy majdnem mindenkihez az anyanyelvén szólsz és majdnem minden vendéget a nevén szólítasz.
Alap, hogy a vendégeket ismerni kell, tudni kell a nevüket és azt, hogy ki mit szeret, mit nem. Szerencsére jó a memóriám, jó arcfelismerő képességekkel génekkel rendelkezem. A törődés az fontos, ez a kulcs. Emellett a sok más dolognak is stimmelnie kell: a süteménynek jónak kell lennie, a kiszolgálásnak, a hangulatnak és még sorolhatnám. Minden részletnek passzolnia kell. Önmagunkat is adjuk, saját magunkat is eladjuk a süteménnyel.
A nyelvek szeretét pedig otthonról hoztam. Egy olyan nyelvi közösségben nőttem fel – Brassó környékén -, ahol 5 nyelvet kellett beszélni. De az apósomtól is sokat tanultam, akinek német nevelőnője volt, vele mindig németül beszélgettünk. A szakmai-családi titkokat is németül adta tovább nekem. A legjobb tanárom volt, attól a pillanattól kezdve, hogy bekerültem a családba és az üzletbe. Szerintem látta rajtam, hogy mennyire ragyogtam rajongtam ezért az egészért. Szívből csinálni és részesének lenni. Nem mondom, hogy könnyű feladat. De azt csinálni, amit szeretsz az rendkívül jó dolog.
Az Auguszt egyfelől a cukrászda neve, de a tied is. Egy céges márka és a te személyes márkád is. Hogyan fonódik össze és hol válik szét? Egyáltalán szétválik?
Talán szerencsésebb arról beszélni, hogyan egészíti ki a kettő egymást. Az Auguszt, mint céges márka számomra azt jelenti, amit a férjem is képvisel és amit az apósom örökül hagyott. Amikor bekerültem a családba, akkor a cukrászda egyetlen helységből állt. Az eredeti Auguszt cukrászda 1951-ig, az államosításig, a mai Déryné helyén volt. Csodálatos berendezést, art-deco csillárokat és zenés teadélutánokat képzelj el.
Az apósom ebben a luxusban, ebben a milliőben nevelkedett és dolgozott. Majd a családjával együtt átkerült egy kis pince helységbe. Nulláról kezdték újra, három gyerekkel. Az apósom nappal egy édesipari vállalatnál dolgozott, éjszaka pedig az anyósomnak segített a sütésben. A körülmények mások voltak, de a minőségre ugyanúgy odafigyeltek. Arra koncentráltak, hogy a név - amit persze egy jó darabig ki sem írhattak - és a minőség fennmaradjon. „Nem baj ha nem csillog az üzlet, de a sütemény az legyen jó.” - mondogatták. Tulajdonképpen a mai napig ez a mottó: Nem baj, csak a sütemény legyen jó!
A minőség és a név mellett, a vendégekhez való hozzáállás is az örökség része. Az apósomnak mindenkihez volt egy jó szava, egy mosolya. Mindig azt mondta, hogy egy mosoly az mindenkinek jár. A mosoly az ingyen van. Ezek az alapok, ehhez próbálom hozzátenni azt a kultúrát, amiben felnőttem és a sajátom. Egy kicsit más temperamtum, egy kicsit más személet és egy kicsit más tempó.
Részleteznéd ezt?
Eredetileg törzsvendég voltam. Imádtam az édességet, nekem ez volt a doppingszerem. A krémes, az Auguszt krémes volt a kedvencem. Alapélményem, hogy mindig sietni kellett nehogy bezárjanak. Ugyanis csak 11-től, 6 -ig voltak nyitva és nekem ide kellett érnem. Kicsi volt az üzlet, állt a sor az utcán. A családiasság az már vendégként is megfogott, ezt igyekszem megtartani. De azokon a dolgokon változtattunk, változtatok, amit vevőként kényelmetlennek találtam. Hosszabb lett a nyitvatartás, lassan-lassan nagyobb lett az üzlet és a könyöklőket felváltottuk asztalokkal. Könyökölve is finom a habos kávé és a sütemény, de ülve az más, az egy ráadás, egy más élmény.
Ez nem volt könnyű. Más a pult mögött és más a pult előtt állni. Más vendégként és más eladóként. Ráadásul én mindig mennék előre, újítanék, építenék. Szeretném, ha minden gyorsan és tökéletesen megvalósulna. Persze a férjem mindig mondja, hogy nem baj, ha lassabban valósulnak meg az új dolgok. A sütemény, az legyen jó és legyen kész. Nagyon sokat tanultam a férjemtől, jó irányba vitt. Kiegészítjük egymást, így kerek a történet. Ettől komplett a mi vállalkozásunk. Az ő tapasztalata, bölcsessége nélkülözhetetlen.
A pályamódosítók népes táborához tartozol. Az egészségügyben kezdtél, ma már cukrászmester vagy. Mi volt az a pont, amikor úgy döntöttél váltasz?
Nagycsaládban nőttem fel, a klasszikus értékek szerint. Az evés, a főzés, a kiszolgálás, a háziasszonyi teendők hozzátartoztak a neveltetésemhez. Mivel három fiútestvérem van, én négyszeresen teljesítettem a kiszolgálást. Hétvégén pedig soha sem voltunk csak hatan az asztalnál, hiszen a rokonságot is vendégül láttuk. Az Auguszt családban viszont a háziasszony jelzőnek volt egy kis sértő éle. Háziasszonynak lenni az szép dolog. De egy cukrászdában ’csak’ háziasszonynak lenni az a gardróbos vagy maximum a kísérő. Szakmai kérdésekhez nem tud és nem is szólhat hozzá. Egy ponton már annyira dühített a háziasszonyozás, hogy gondoltam megtanulom ezt a szakmát. Gondoltam, ezzel a férjemnek is kellemes meglepetést szerzek majd.
Így amikor beiratkoztam az iskolába, megkérdeztem az igazgatót: beiratkozhatok-e más néven azért, hogy a végzésemig titokban maradjon a dolog. De nem lehetett. Persze, utólag láttam, hogy úgysem tudtam volna eltitkolni. Már megvoltak a gyerekeink is és hogyan indokoltam volna azt, hogy mindennap valahova eltűnök. A férjem is azt mondja, hogy ez egy jó döntés volt, bűszke rám. Így vagyunk egy pár. Így időnként ki tudom segíteni, de a tudásáig nem érek fel. Még nagyon sokat kell tanulnom, hogy annyit tudjak, mint ő. Még mindig tanulok. Hiába vannak meg az alapok, a technológia és az alapanyagok folyamatosan változnak. Követni kell ezeket a változásokat, nem szabad megállni. Mindig lehet és mindig kell tanulni.
Család és munka nálatok teljesen összefonódik. Hogyan lehet ezt egyensúlyban tartani?
Sokan irigylik és csodálják is, mivel viszonylag ritka, hogy házaspárok együtt dolgozzanak. Nem az egyensúly, hanem a harmónia fontos. Egy olyan rendszer kialakítása, ami mindenkinek jó. Például, nálunk a vasárnap mindig a családé és minden este együtt ülünk az asztalhoz. De a napi rutint is említhetem: a férjem minden reggel öttől az üzletben van, előkészíti a dolgokat. Én a gyerekek körüli teendőket intézem reggelente és csak utána jövök be az üzletbe. Ha van együttműködés és munkamegosztás akkor működik a dolog.
Feszültségek persze nálunk is vannak. Mindenkinek az érveit, a szempontjait, a módszereit úgy kell alakítani, figyelembe venni, hogy a konfliktusok ne sértéssel vagy veszekedéssel végződjenek. Kompromiszumokat kell kötni. Ez nem megy egymás megértése és tisztelete nélkül. Bármi átvészelhető, ha van megértés.
Azt mondtad az interjú elején, hogy imádtad az édességet. Még mindig szereted, van kedvenc süteményed?
A barackos túrófánk. Az volt az első süteményem, amit a férjemnek készítettem a születésnapjára. Igaz, az nem pont ilyen volt. Egy kuglófot készítettem, barackos-túrós töltelékkel. Miután átment az otthoni minőségi szűrőn. Egy kicsit átgondoltuk, mert a forma a cukrászdába nem lett volna megfelelő és egy kicsit a tömörségén is lazítottunk.
Mi az amit soha, de soha nem tennél egy süteménnyel vagy olyan alapanyag, amit nem használnál?
A margarin. Az tilos alapanyag nálunk. Bevallom őszintén, lánykoromban előfordult, hogy ettem margarint. Azonban a férjem egyik első mondata az volt a házasságunk kezdetén, hogy ha margarint merek venni, akkor elválunk. A margarin tiltólistára került, mi pedig ma is együtt vagyunk.
