Első benyomás

Első benyomás csak egyszer van. Ezt a gondolatot már annyiszor súlykolták belénk, hogy talán pont emiatt döntünk rosszul az első néhány másodpercben. Főként akkor, amikor ennek a néhány első másodpercnek tétje is van, mert aggódunk a hitelességünk miatt. 

Adam Grant szevezeti pszichológus is hasonló szituációba került, amikor pályafutása elején, két évvel a doktorija után, mindössze 26 évesen kellett előadást tartania. Negyvenes-ötvenes éveikben járó férfiaknak, akik egy olyan szervezet tagjai voltak, ahol a rangidősség igen sokat számít.  A hallgatóság ugyanis az amerikai légierő ezredeseiből állt, akik átlagosan több mint 3500 órát repültek és 300 órát töltöttek harci bevetésen. A katonaság ekkor próbált átállni a parancsoló-írányító modellről, az együttműködésre épülő megközelítésre. Grantnek ehhez kapcsolódóan kellett előadást tartania. Két csoportban, kétszer négy órában. 

A képzési napok végén a hallgatóság, írásban értékelte az elhangzottakat. „Több értékes információ hangzott el a közönség soraiból, mint az előadótól” – ilyen és ehhez hasonló visszajelzések érkeztek az első csoport tagjaitól, gyakorlatilag éretlen tacskónak minősítették Grantet. Míg a második csoport tagjai dícsérték Grant szakértelmét, dinamizmusát és előadói képességeit. Micsoda különbség! Vajon, mi lehetett a gyökeresen eltérő vélemények oka?

Bár a két előadás szinte szóról-szóra megegyezett, Grant az első csoport visszajelzései alapján egyetlen dolgon változtatott. Az előadása elején, a bemutatkozó mondatain. „Ahelyett, hogy magabiztosan beszámoltam volna az általam elért eredményekről, egy jóval erőtlenebb, önkritikus megjegyzéssel indítottam: Tudom, hogy néhányan most mire gondolnak: Mit tanulhatok egy 12 éves előadótól? Egy hosszú másodpercnyi kínos csend – lélegzet-visszafojtva vártam. Aztán kitört a nevetés.”  Vagyis nem a szaktudását bizonyító tényeket sorolta, nem a szakmai kompetenciáit hangsúlyozta, hanem a sebezhető, emberi oldalát mutatta meg és így el tudta nyerni a közönség bizalmát.

Grant tapasztalatai egyébként egybevágnak, Amy Cuddy – a Harvard Business School pszichológusának – kutatási eredményeivel is. Cuddy és kutatócsoportja több mint egy évtizede tanulmányozza az első benyomások hatását. Kutatási eredményeik szerint, az első benyomások alapján hozott ítéleteinkben két szempont játszik döntő fontosságú szerepet: a bizalom - bízhatok ebben az emberben, jó szándékkal van irántam? – és a hozzáértés.

Gyakran feltételezzük, hogy a kompetencia a legfontosabb tényező, ezért az első találkozáskor hajlamosak vagyunk erre helyezni a hangsúlyt. Ezzel szemben Cuddy és munkatársainak kutatásai azt bizonyítják, hogy a bizalom a legfontosabb tényező. Ahhoz, hogy a kompetenciánkat, szakértelmünket elismerjék, elengedhetetlen bizonyos mértékű bizalom. „Ha a másik fél nem bízik benned, semmire sem mész, sőt gyanakodni fog, hogy manipulálni szeretnéd.”

És, hogy mit tehetünk a számunkra kedvezőbb első benyomás érdekében? Erre számos praktikus tanácsot kínálnak a szakértők: figyeljünk a kézfogásunkra, a testbeszédünkre, kérdezzünk vagy éppen hallgassunk aktívan, de talán a legfontosabb: ne akarjuk dominálni egy találkozás első néhány percét azzal, hogy a szakmai eredményeinket és teljesítményünket alátámasztó tényeket soroljuk.

Hatékony kapcsolatépítés alapelvei

Sokan vágynak jól működő szakmai kapcsolatokra és még többen gondolnak némi negatív mellékzöngével a kapcsolatépítésre. Talán pont ezért, még ennél is többen rontják el a kapcsolatok kialakítását. De, hogy veled ez ne történhessen meg, nézzük a kapcsolatépítés legfontosabb három alapelvét!

A 30-as évek Szovjetuniójában, a tervgazdaság szellemiségének megfelelően minden üzemnek előírt eredményeket kellett teljesíteni. Ha nem teljesült a norma, súlyosan megbűntették a felelősöket. Történt, hogy egy szögeket előállító üzem különösen kemény feladatot kapott. Olyan magas normát állapítottak meg számukra, amit majdnem lehetetlen volt teljesíteni. Némi pánik után a problémát úgy oldották meg, hogy kevés, de nagy szöget gyártottak - akár egymétereseket is. Ugyanis, a normát súlyra, és nem darabszámra adták meg. Az előállított szögek teljesen hasznavehetetlenek voltak, de nehezek, így az üzem teljesítette az előírt normát. Ha nem akarsz úgy járni, mint a szögüzem, akkor ne “kilóra mérd” a kapcsolati hálód. Tehát, inkább kevesebb, minőségi kapcsolatban gondolkozz!

Gyanítom, hogy neked is van olyan ismerősöd, aki rögtön felbukkan, amint valamire szüksége van, de egyébként reménytelenül elérhetetlen. Ezek azok az emberek, akik csak a saját, pillanatnyi érdekeik szerint alakítják a kapcsolataikat. Aztán el is nyerik méltó bűntetésüket, hiszen őket érdek-emberként tartja számon a világ. Ha hosszútávon működő kapcsolatokat szeretnél, akkor az érdekek mentén való építkezést szorítsd hátrébb a listádon. A másik tisztelete, a teljesítményének elismerése, a közös értékrend vagy érdeklődés stabilabb alap. Arról nem is beszélve, hogy ha az előbb említettek közül bármelyik is igaz, akkor az első kapcsolatfelvétel is  természetesen adódik, hiszen őszinte érdeklődéssel és kiváncsisággal tudsz a másik felé fordulni. 

Akkor lesznek megfelelő kapcsolataink, ha a networkinget úgy értelmezzük, mint virtuális vagy valós találkozások sorát, ahol az egyenrangú felek tapasztalatokat és tudást cserélnek. Az adok-kapok egyensúlya rendkívül fontos: a megfelelő kapcsolatok a kölcsönösségen nyugszanak, és nem az azonnali megtérülés lehetőségén alapulnak.  Az igazán jó és tartós kapcsolatokban pedig az önzetlenség játszik kiemelkedő szerepet, bármennyire is meglepőnek tűnhet. Ahogy Reid Hoffman – a Linkedin alapítója – is megfogalmazta: “Bár az ösztöneinkkel ellentétesnek tűnik, de minél önzetlenebb a hozzáállásunk, annál előnyösebbnek fogjuk érezni a kapcsolatot. Ha úgy döntünk, hogy segítünk másokon, hamar megszilárdíthatjuk a jó hírnevünket, a lehetőségeink univerzuma pedig kitágul."

5 tévhit, amit ideje eloszlatni

Minden területen vannak nehezen eloszlatható tévhitek, melyek makacsul tartják magukat. Nincs ez másképp az énmárkaépítés esetében sem. Nézzük, a legelterjedtebbeket!

1.tévhit: Az énmárkaépítés csak extrovertáltaknak való

Sokakban él az a téves elképzelés, hogy a személyes márkaépítés az extrovertált személyiségűek terepe. A valóság azonban az, hogy az introvertáltság nem akadály, hanem előny is lehet. A tévhit talán abból ered, hogy sokan az introvertált személyiséget a félénkséggel, a szégyenlősséggel azonosítják. Pedig pusztán arról van szó, hogy az introvertáltak inkább befelé fordulóak. Nincs ellenükre az egyedüllét, a problémákra nem feltétlenül azonnal reagálnak és szeretik megtervezni, átgondolni a lépéseiket mielőtt cselekednek. Ezek a tulajdonságok pedig igen fontosak a tudatos énmárkázásban is. A lényeg: nem az a fontos, hogy milyen személyiségjegyekkel, tulajdonságokkal rendelkezel, hanem az hogyan hasznosítod a céljaid megvalósításához.

2. tévhit: Az énmárkaépítés mindenkinek való

Igaz, hogy az énmárkázás hatékony stratégia szinte minden iparágban, de nem mindenkinek hatékony karrierépítő eszköz. Ha hiányzik a szakértelmed, ha nincs semmiféle teljesítményed, akkor nem az énmárkaépítés a megoldás. A személyes márkázás – kissé leegyszerűsítve - nem más, mint a valós szakmai képességeid és személyes tulajdonságaid, teljesítményed és eredményeid következetes és hiteles kommunikációja. Ez pedig valós tudás és teljesítmény nélkül nem fog menni. 

3. tévhit: Az énmárkaépítéssel felesleges foglalkozni, elég jónak lenni

Sokan azt gondolják, nincs szükségük az énmárkájuk építésére. Elég, ha kiválóan végzik a munkájukat, a feladataikat. Majd egy ponton szembesülnek a valósággal. Hiába a jól elvégzett munka, a figyelemre méltó teljesítmény, ha senki sem tud róla. Ráadásul az igen bosszantó, középszerű nyomulókkal szemben a legjobb ellenszer az, ha a valós teljesítmény is láthatóvá válik. 

4. tévhit: Van egy recept, ami alapján működik

Végy egy blogot, adj hozzá egy Facebook oldalt, fűszerezd meg azzal, hogy videókat készítesz, posztolj gyakran és kész is vagy, napról-napra erősebb lesz az énmárkád.  Nos, a dolog jól hangzik, de nem ilyen egyszerű. 

Erős énmárka nincs hitelesség nélkül. Hitelesség pedig nincs önazonosság nélkül. Ahány személyiség, karrierút, élethelyzet annyiféle megoldás létezik. Végtelen számú stratégia és eszköz közül választhatunk. Ezek közül, azokat az eszközöket, megoldásokat kell megtalálnod, amelyek jól illeszkednek a szakmai és személyes tulajdonságaidhoz, emellett hatékonyan szolgálják a karrier céljaid elérését. Tehát, először koncentrálj arra, hogy mit akarsz elmondani, megmutatni, kinek és miért, majd ehhez válassz eszközöket.

5. tévhit: Csak az online jelenlét számít

Igaz, hogy az énmárkázás – mint karrierépítő eszköz – népszerűségéhez, nagyban hozzájárult az internethasználat elterjedése és a közösségi oldalak népszerűsége. Azonban, a személyes márkád építéséhez számos más eszköz is a rendelkezésedre áll. A netes felületek és közösségi oldalak lehetővé teszik, hogy könnyen és gyorsan kapcsolatba kerülj bárkivel. Jóval több embert elérhetsz, mint személyesen. A mennyiség mellett, azonban nem árt a minőségre is figyelni. A kapcsolatok elmélyítéséhez, a valóban minőségi kapcsolatokhoz pedig elengedhetetlen a személyes találkozó. Azt pedig nem kell hosszasan elmagyaráznom, hogy a minőségi kapcsolatok mennyire fontosak.

Különleges névjegykártyák

Vannak, akik elvetik a kreatív megoldásokat és ragaszkodnak a már jól bevált, konzervatív megközelítéshez. Most mutatok néhány olyan névjegyet, melyek talán a kétkedőket is meggyőzik.

Biztos vagyok abban, hogy te is voltál már abban a helyzetben, hogy nem értetted meg sem a másik fél nevét, sem a foglalkozását bemutatkozáskor. Ezért a megfelelő kommunikáció alapinformációi hiányoztak. Ebben a helyzetben, némi toporgás után, kínos barkobázás kezdődik, hogy valahogy mégiscsak kiderüljenek az alapinformációk. Ez az a szituáció, amikor a mentőövet egy névjegykártya jelentheti. Egész pontosan  egy olyan névjegykártya, amire egy gyors pillantással feldolgozhatjuk a tulajdonos nevét és foglalkozását. Az alábbi kártyák pontosan az ilyen helyzetekhez (is) passzolnak. Maradandó élményt okoznak egyetlen szempillantás alatt. 

Az örök kíváncsi

Egy hétéves kisfiú, aki imádja a természetet, az állatokat, köveket és foszilliákat gyűjt, amiből persze kiállítást is rendez. Minden jel arra mutat, hogy a természettudományos pálya neki való. Végül, így is lesz, meg nem is. Hiszen a kisfiú nem más, mint a napokban 90. születésnapját ünneplő Sir David Attenborough.

Egy igen kedves barátom nem régiben mesélte el, hogy gyerekkorában két fickó akart lenni: Mick Jagger vagy David Attenborough. Azt hiszem, ezzel nincs egyedül. Bár én soha sem akartam Sir David példáját követni, de ismeretterjesztő természetfilmjeit gyerekkorom szép emlékei között tartom számon. A szülői beszámolók szerint, olyan is volt, hogy szó szerint tátva maradt a szám. De most az én gyerekkorom helyett térjünk vissza az ünnepeltéhez és ahhoz, hogy mit tanulhatunk életútjából, hiszen stílusát és műsorait mindannyian jól ismerjük.

A Londonban született Attenborough, Leiceisterben töltötte gyerekkorát. Édesapja ugyanis a városi College igazgatója volt. A kis David amikor éppen nem köveket gyűjtött, édesapja munkahelyén mulatta az időt, leginkább a zoológiával foglalkozó tanszéken. A gyerekkori tudományos érdeklődés és kiváncsiság nem múlt el.

Ez az, ami meghatározta pályáját. Hiszen természettudományból szerzett diplomát, Cambridgeben. Ez számított akkor is, amikor a BBC-nél producerkedett, majd saját műsorait forgatta. És akkor is, amikor némi kitérő után a BBC2 élén állt, majd a BBC igazgatója volt. Egyébként, a kitérő a doktori fokozat megszerzését jelentette a London School of Economics antropológia szakán. Ugyanis, ekkor a tanulmányai kedvéért – mint később kiderült, csak átmenetileg -elbúcsúzott a BBC-től.

A kíváncsiság és a fókuszált érdeklődés jó alap, de a sikerhez kell némi szerencse is. Mint ahogy kellett némi szerencse ahhoz, hogy a számára unalmas kiadói állásából a BBC-hez kerüljön. Ugyanis, Attenborough az ötvenes évek elején egy kiadónál helyezkett el, tudományos ismeretterjesztő gyerekkönyveket szerkesztett. Azonban hamar szembesült azzal, hogy ez a munka nem igazán neki való. Ezért pályamódosításon gondolkozott.

Új lehetőségek után kutatva, talált rá a BBC rádióadásának hírdetésére, amit megpályázott. Rádiós szerkesztő-műsorvezető nem lett belőle. Elutasították. De, az önéletrajza felkeltette Mary Adams érdeklődését - a BBC ismeretterjesztő főosztályvezetőjének figyelmét -, aki állást ajánlott számára. Ekkor Attenboroughnak még tévéje sem volt – mint ahogy a legtöbb honfitársának sem – és összesen egyetlen tv-műsort látott, ezzel együtt is boldogan mondott igent az ajánlatra.

De képernyőre kerülése is egy véletlennek köszönhető. Hiszen Mary Adams nem találta képernyőképesnek – a túl nagy fogai miatt – ezért Attenborough producerkedett. Aztán 1954-ben, amikor a Zoo Questet forgatták a műsorvezető megbetegedett és Attenborough ugrott be helyette. Sikerrel.

Nem kérdés, hogy Attenborough akármilyen munkakörben is dolgozott tévés pályafutása során, kiemelkedően teljesített. Ezt mutatják szakmai elismerései, megbízásai, népszerűsége és egy apró mozzanat is, 1957-ből. Ez volt az-az év, amikor a BBC vezetősége úgy döntött, hogy megalapítják a természettudományos műsorokat készítő részleget, Bristolban.

A részleg vezetését felajánlották Attenboroughnak is. Aki inkább Londonban akart maradni családjával, ezért visszautasította ezt a lehetőséget. De ha már változásokról beszéltek azt kérte főnökeitől, hogy hozzanak létre egy kisebb osztályt számára. A kérés meghallgatásra talált, az osztályt létre hozták Travel and Exploration néven és olyan műsorokat készítettek, mint például az Adventures.

És végül, amit talán említeni sem kellene, olyannyira kézenfekvő: őrizd meg kíváncsiságot és a lendületet, mint ahogy David Attenborough. Amit mi sem bizonyít jobban, mint az a tény, hogy tavaly ősztől ismét egy új sorozatát sugározza a BBC.

Csak a szépre emlékezel?

Csak a szépre emlékezem - énekelte Ákos Stefi, a hetvenes évek közepén. Jó lenne, ha velünk is mindig így lenne. Azonban, az önbizalomhiányos napokon pont az ellenkezőjét tapasztalhatjuk: csak a ránk nézve negatív történéseket és rossz tulajdonságainkat vagyunk képesek felidézni. Mit tagadjuk, mindenkinek vannak nehezebb pillanatai, amikor meginog az önbizalma. A kérdés az, hogyan evickélhetünk ki ebből a helyzetből?

Megfelelő mértékű magabiztosságra, önbizalomra mindenkinek szüksége van, akár tudatosan építi a személyes márkáját, akár nem. De még a legmagabiztosabb emberrel is előfordul, hogy az önbizalma mélypontra kerül. Egy bizonyos mértékű kétkedés persze egészséges és előre vihet, támogathatja a személyes és szakmai fejlődést. Azonban, hiába vagyunk tisztában ezzel, ez nem ellensúlyozza a szituáció kellemetlenségét és adott esetben bénító hatását.

Ráadásul a helyzetet tovább ronthatja, hogy ilyenkor szelektívvé válik a figyelem és a memória, így a helyzetértékelés is torzul. Emiatt, gyakran csak a terhelő mozzanatokra összpontosul a figyelem, csak a kudarcokat vagyunk képesek felidézni. Ezért hajlamosak leszünk a hibáink felnagyítására  és a teljesítményünk lekicsinylésére. Pláne, akkor, ha az önbizalom szintje már alapból sem volt túl magasan.

A szakemberek számos lehetséges megoldási javaslattal állnak rendelkezésünkre, de van egy igen egyszerű módszer a helyzet megoldására. Amit egy pszichológus barátom ajánlott figyelmembe, amikor egy alkalommal az önbizalomhiányos helyzetek kezeléséről beszélgettünk. Tapasztalatai szerint, már az is sokat lendít a helyzeten, ha minden este jegyzeteket készítünk, leírjuk azt a három dolgot, amit az adott napon értünk el, azokat az eredményeket amire büszkék lehetünk aznap. 

Nem kell feltétlenül nagy eseményeket lejegyezni, az apróságok is megteszik. A lényeg, hogy leírjunk három dolgot. Így, az önbizalomhiányos napokon csak vissza kell lapoznunk a saját jegyzeteinkben,  rögtön szembesülünk az eredményeinkkel. De a legjobb az egészben, hogy 'mellékhatásaként' egyre kevésbé lesz szükségünk a jegyzeteink lapozgatására, hiszen ritkulnak az önbizalomhiányos pillanatok is.

Lépj egyet hátra!

Előfordul, hogy elveszünk a részletekben, az énmárkaépítés praktikus lépéseiben. Mit mondjunk, miről beszéljünk, hogyan posztoljunk vagy éppen milyen legyen a honlapunk? Ezek valóban fontos kérdések, de időnként nem árt egyet hátrébb lépni és egy kicsit más perspektívából szemlélni a dolgokat. Ehhez nyújt segítséget a következő három előadás.

1. Hitelesség és márkaélmény

Márkaélmény és márkahitelesség. Gyakran elhangzó kifejezések. De mit kezdünk ezekkel és mit jelentenek egy olyan korban, ahol egyre inkább személyre szabott szolgáltatásokra van igény? Pine, rendkívül érdekes előadásában a Disney és a Starbucks példájával mutatja be koncepcióját. És mit tanácsol Joseph Pine, hogyan legyünk hitelesek? 1. Ne mondd, hogy hiteles vagy, hacsak nem tényleg az vagy. 2. Könnyebb hitelesnek lenni, ha nem mondod, hogy hiteles vagy. 3. Ha azt mondod, hogy hiteles vagy, akkor jobban teszed, ha valóban az is vagy. 

2. Átláthatóság és kockázatvállalás

"Amikor apám füllentésen kapott gyerekkoromban mindig ezt mondta: Fiam, minden történetnek három oldala van: a te meséd, az én mesém és az igazi történet." - hangzik el Morgan Spurlock előadásában. Kissé cinikus és provokatív szemlélet, de Morgan Spurlocktól nem meglepő. Ő volt az aki 30 napig kizárólag McDonalds termékeken élt és kísérletét filmen is rögzítette, majd Super Size Me címen bemutatta. Ilyen előzmények után biztosak lehetünk abban, hogy egy nevével fémjelzett előadás, más megvilágításba fogja helyezni mindennapi tapasztalatainkat. Előadásában márkaépítésről, szponzorációról és kockázatvállalásról szerzett tapasztalatait osztja meg. Igen szórakoztatóan. 

3. Hiba, mint lehetőség

A 404-es hibaoldal, kis túlzással, egy digitális katasztrófa megtestesítőjének is tekinthető. Hiszen egy megszakadt kapcsolatra emlékeztet. Idegesítő szembesülni vele. Renny Gleeson ebben a rövid és inspiráló beszédében arról beszél, hogy ez a hibaoldal, hogyan  válhat lehetőséggé. Ahogy Gleeson fogalmaz "egy egyszerű hiba elárulhatja azt, hogy önök milyennek születtek, vagy emlékeztethet arra, miért kellene szeretnem önöket."

A jó előadás titka

Mi történik, ha nem vagyunk született előadók, de mégis ki kell állnunk és nyilvánosan beszélni? A legtöbb embert ilyenkor elfogja a pánik és segítség után néz. Legkézenfekvőbb megoldásként beírja a keresőbe: hogyan tartsunk előadást?

A keresésre aztán ömlenek a találatok és a tanácsok: Figyelj a testbeszédedre és használd a kezedet! Mondj történeteket és teremts kapcsolatot a közönségeddel! Tarts hatászünetet és ügyelj az intonációdra! Ezek nem is rossz tanácsok. Sőt, előadástechnikai szempontból kifogástalanok. Csak éppen nem ezekkel érdemes a felkészülést elkezdeni. 

Ha igazán figyelemre méltó előadást, prezentációt szeretnél tartani, akkor első körben három kérdést kell megválaszolnod: Mi az előadás célja? Mi a lényeg, egyetlen mondatban? Mit kellene éreznie a hallgatóságnak az előadás végén, hogy elérd a célodat? A kérdések megválaszolása után pedig jöhet az előadás kidolgozása, majd az elődástechnikai felkészülés és a gyakorlás. Tehát a megfelelő sorrend: miért, mit, hogyan.

Mi történik, ha megfordítod a sorrendet és pusztán az előadástechnikára fókuszálsz? Ezt mutatja meg Will Stephen, a Saturday Night Live írója, igen szórakoztató előadásában. Hogyan tűnj okosnak, ha előadsz a TEDx-en avagy 5 és fél perc a semmiről.

Kéretlen tanácsok kezelése

Kéretlen tanácsok. Vélemények, kérdések, melyek kényelmetlenséget okoznak, esetleg elbizonytalanítanak. Hogyan kezeld őket?

Aki tudatosan építi a személyes márkáját – és persze az is, aki nem - az előbb-utóbb belebotlik egy-egy önkéntes tanácsadóba. Van, aki ilyenkor hosszan bosszankodik, de olyan is aki meg sem hallja a kéretlen tanácsokat. Mind a két reakciónak megvannak a maga buktatói, ezért egy másik megoldást ajánlok. Gondold át, ki és mit mondott! Hiszen a kéretlen tanácsokból is lehet tanulni. Segítségként összeszedtem az önkéntes tanácsadók legfőbb típusait:

A statisztikus

Látszólag okosan és megdönthetetlenül érvel. Számokat, százalékokat emleget és kutatásokra hivatkozik. Gyakran kezdi a mondatait így: “A legfrissebb kutatások szerint…”

Mit tegyél?

Kérdezz vissza, hogy hol olvasta a hivatkozott kutatást, mi a statisztikáinak a forrássa. Ha forrás hiteles, akkor olvasd el a kutatást és gondold végig, mi az ami rád vonatkozik és nem érdemes figyelmen kívül hagynod.

A gyakorlati szaki

A tanácsainak a lényege, hogy ő már kipróbálta az említett módszert/eszközt/stratégiát és neki nem jött be. Ezért neked sem ajánlja.

Mit tegyél?

Ez esetben is érdemes kérdezni, hiszen nemcsak a sikersztorikból, hanem mások kudarcaiból is lehet tanulni. Ha rájöttél, hogy neki vajon miért nem sikerült, akkor van esélyed kikerülni azt a csapdát, amibe ő már belelépett.

Az aggódó

Általában jó indulatú, a célja nem a te elbizonytalanításod, bár sokszor ezt a hatást váltja ki. Tipikus kérdései: “Biztos, hogy ebből meg lehet élni? Honnan fogják tudni, hogy te milyen jó vagy? Mi lesz, ha nem lesz elég ügyfeled?"

Mit tegyél?

Ha felkészült vagy, akkor az általa említett kérdésekre vannak már válaszaid. Egyéni döntés, hogy ezeket megosztod-e vele. Azonban, ha olyan problémán aggodalmaskodik, amire még nincs megoldásod, akkor itt az ideje a válasz megkeresésének.

A példák mestere

Mindenre van egy ellenpéldája, amit olvasott vagy hallott valahol – a szomszédom mesélte, hogy az unokatestvérének a lánya… - és ezt nem fél hangoztatni.

Mit tegyél?

Az ő felvetéseivel nem feltétlenül érdemes foglalkoznod.

Az esztéta

“Nem igazán tetszik. Lehetne szebb/más árnyalatú/más színű a honlapod/névjegykártyád.” Ez az a típus, akinek a tanácsait a legkönnyebb egy vállrándítással elintézni, hiszen ízlések és pofonok... Azonban, nem mindig érdemes.

Mit tegyél?

Ha a célcsoportodhoz tartozik – vagy azok közé, akinek a véleményére adsz -, akkor kérdezd meg, hogy mi és miért nem tetszik neki. 

Ne légy képtelen!

Egy kép többet mond ezer szónál. Ez különösen igaz, amikor online felületeken építed az énmárkádat. De mi van, ha nincs kéznél egy grafikus vagy éppen pont a kép hiányzik?

A követezettesség rendkívül fontos az énmárkaépítésben. Éppen ezért azt sem mindegy, hogy a különböző közösségi oldalaidon és a blogodon milyen látvány fogadja a látogatót, hogy milyen az önéletrajzod külleme vagy hogyan néz ki a prezentációd. Emiatt fontos, hogy a különböző arculati elemeket - logó, szín, betűtípus, stb. - is következetesen használd.

Ez nem tűnik bonyolultnak, ha vannak grafikai alapismereteid és minimálisan ismered a grafikai programokat. Az igazán ideális persze az, ha rendelkezésedre áll egy grafikus. Valljuk be, a helyzet ritkán ideális. Szóval, ha éppen az ideálistól eltérő helyzetben vagy, akkor az alábbi, ingyenes eszközök orvosolhatják a problémát.

A  Polyvore-ral remek képösszeállításokat és kollázsokat készíthetsz. A Wordswag-gel vagy a Phonto-val feliratozhatod a képeidet. A  Canva  pedig - ami az egyik kedvencem - sokféle helyzet orvoslására képes. Ezzel a webes applikációval bármilyen közösségi oldalra készíthetsz posztokat - a méretezést is megoldja helyetted(!). Emellett az önéletrajzod is kaphat némi optikai tuningot, de prezentáció készítésére is alkalmas. És ha már prezentáció az Emaze-nek is érdemes egy esélyt adni.

Ha pedig, pont a képek hiányoznának egy ütősebb poszthoz, akkor az alábbi oldalakon biztos találsz megfelelőt:

• Unsplash 
• New Old Stock 
• Superfamous  
• Picjumbo 
• Gratisography 
• Getrefe 
• IM Free 
• Jay Mantri 
• Public Domain Archive 
• Magdeleine 
• Picography 
• Raumrot  
• ISO Republic 

A mosoly az ingyen van

Hogyan lehet a céges és személyes márkát ötvözni? A hagyományokat a modernitással összeegyeztetni? Beszélgetés Auguszt Ibolyával, egy kis családtörténettel fűszerezve.

Vallom, hogy akkor igazán tiéd egy város (vagy városrész), ha vannak törzshelyeid. Több mint 20 éve, az egyik törzshelyem a Fény utcai Auguszt Cukrászda. Ez az a hely, ahol pontosan azt kapom amire számítok: minőséget, kedvességet és ha jól állnak a csillagok, még a süti szélét is megkaphatom. Ez azonban nem jelenti azt, hogy könnyű lett volna Auguszt Ibolyát leültetni egy beszélgetésre. Ő az a bizonyos energikus, örökmozgó típus, akinek mindig van dolga, elképzelhetetlen, hogy relax üzemmódban sokáig egy helyben maradjon.

Az egyik alapélményem veled kapcsolatban, hogy majdnem mindenkihez az anyanyelvén szólsz és majdnem minden vendéget a nevén szólítasz. 

Alap, hogy a vendégeket ismerni kell, tudni kell a nevüket és azt, hogy ki mit szeret, mit nem. Szerencsére jó a memóriám, jó arcfelismerő képességekkel génekkel rendelkezem. A törődés az fontos, ez a kulcs. Emellett a sok más dolognak is stimmelnie kell: a süteménynek jónak kell lennie, a kiszolgálásnak, a hangulatnak és még sorolhatnám. Minden részletnek passzolnia kell. Önmagunkat is adjuk, saját magunkat is eladjuk a süteménnyel. 

A nyelvek szeretét pedig otthonról hoztam. Egy olyan nyelvi közösségben nőttem fel – Brassó környékén -, ahol 5 nyelvet kellett beszélni. De az apósomtól is sokat tanultam, akinek német nevelőnője volt, vele mindig németül beszélgettünk. A szakmai-családi titkokat is németül adta tovább nekem. A legjobb tanárom volt, attól a pillanattól kezdve, hogy bekerültem a családba és az üzletbe. Szerintem látta rajtam, hogy mennyire ragyogtam rajongtam  ezért az egészért. Szívből csinálni és részesének lenni. Nem mondom, hogy könnyű feladat. De azt csinálni, amit szeretsz az rendkívül jó dolog.

Az Auguszt egyfelől a cukrászda neve, de a tied is. Egy céges márka és a te személyes márkád is. Hogyan fonódik össze és hol válik szét? Egyáltalán szétválik?

Talán szerencsésebb arról beszélni, hogyan egészíti ki a kettő egymást. Az Auguszt, mint céges márka számomra azt jelenti, amit a férjem is képvisel és amit az apósom örökül hagyott. Amikor bekerültem a családba, akkor a cukrászda egyetlen helységből állt. Az eredeti Auguszt cukrászda 1951-ig, az államosításig, a mai Déryné helyén volt. Csodálatos berendezést, art-deco csillárokat és zenés teadélutánokat képzelj el.

Az apósom ebben a luxusban, ebben a milliőben nevelkedett és dolgozott. Majd a családjával együtt átkerült egy kis pince helységbe. Nulláról kezdték újra, három gyerekkel. Az apósom nappal egy édesipari vállalatnál dolgozott, éjszaka pedig az anyósomnak segített a sütésben. A körülmények mások voltak, de a minőségre ugyanúgy odafigyeltek. Arra koncentráltak, hogy a név - amit persze egy jó darabig ki sem írhattak - és a minőség fennmaradjon. „Nem baj ha nem csillog az üzlet, de a sütemény az legyen jó.” - mondogatták. Tulajdonképpen a mai napig ez a mottó: Nem baj, csak a sütemény legyen jó!

A minőség és a név mellett, a vendégekhez való hozzáállás is az örökség része. Az apósomnak mindenkihez volt egy jó szava, egy mosolya. Mindig azt mondta, hogy egy mosoly az mindenkinek jár. A mosoly az ingyen van. Ezek az alapok, ehhez próbálom hozzátenni azt a kultúrát, amiben felnőttem és a sajátom. Egy kicsit más temperamtum, egy kicsit más személet és egy kicsit más tempó. 

Részleteznéd ezt? 

Eredetileg törzsvendég voltam. Imádtam az édességet, nekem ez volt a doppingszerem. A krémes, az Auguszt krémes volt a kedvencem. Alapélményem, hogy mindig sietni kellett nehogy bezárjanak. Ugyanis csak 11-től, 6 -ig voltak nyitva és nekem ide kellett érnem. Kicsi volt az üzlet, állt a sor az utcán. A családiasság az már vendégként is megfogott, ezt igyekszem megtartani.  De azokon a dolgokon változtattunk, változtatok, amit vevőként kényelmetlennek találtam. Hosszabb lett a nyitvatartás, lassan-lassan nagyobb lett az üzlet és a könyöklőket felváltottuk asztalokkal. Könyökölve is finom a habos kávé és a sütemény, de ülve az más, az egy ráadás, egy más élmény. 

Ez nem volt könnyű. Más a pult mögött és más a pult előtt állni. Más vendégként és más eladóként.  Ráadásul én mindig mennék előre, újítanék, építenék. Szeretném, ha minden gyorsan és tökéletesen megvalósulna. Persze a férjem mindig mondja, hogy nem baj, ha lassabban valósulnak meg az új dolgok. A sütemény, az legyen jó és legyen kész. Nagyon sokat tanultam a férjemtől, jó irányba vitt. Kiegészítjük egymást, így kerek a történet. Ettől komplett a mi vállalkozásunk. Az ő tapasztalata, bölcsessége nélkülözhetetlen.

A pályamódosítók népes táborához tartozol. Az egészségügyben kezdtél, ma már cukrászmester vagy. Mi volt az a pont, amikor úgy döntöttél váltasz?

Nagycsaládban nőttem fel, a klasszikus értékek szerint. Az evés, a főzés, a kiszolgálás, a háziasszonyi teendők hozzátartoztak a neveltetésemhez. Mivel három fiútestvérem van, én négyszeresen teljesítettem a kiszolgálást. Hétvégén pedig soha sem voltunk csak hatan az asztalnál, hiszen a rokonságot is vendégül láttuk. Az Auguszt családban viszont a háziasszony jelzőnek volt egy kis sértő éle. Háziasszonynak lenni az szép dolog. De egy cukrászdában ’csak’ háziasszonynak lenni az a gardróbos vagy maximum a kísérő. Szakmai kérdésekhez nem tud és nem is szólhat hozzá. Egy ponton már annyira dühített a háziasszonyozás, hogy gondoltam megtanulom ezt a szakmát. Gondoltam, ezzel a férjemnek is kellemes meglepetést szerzek majd. 

Így amikor beiratkoztam az iskolába, megkérdeztem az igazgatót: beiratkozhatok-e más néven azért, hogy a végzésemig titokban maradjon a dolog. De nem lehetett. Persze, utólag láttam, hogy úgysem tudtam volna eltitkolni. Már megvoltak a gyerekeink is és hogyan indokoltam volna azt, hogy mindennap valahova eltűnök. A férjem is azt mondja, hogy ez egy jó döntés volt, bűszke rám. Így vagyunk egy pár. Így időnként ki tudom segíteni, de a tudásáig nem érek fel. Még nagyon sokat kell tanulnom, hogy annyit tudjak, mint ő. Még mindig tanulok. Hiába vannak meg az alapok, a technológia és az alapanyagok folyamatosan változnak. Követni kell ezeket a változásokat, nem szabad megállni. Mindig lehet és mindig kell tanulni.

Család és munka nálatok teljesen összefonódik. Hogyan lehet ezt egyensúlyban tartani?

Sokan irigylik és csodálják is, mivel viszonylag ritka, hogy házaspárok együtt dolgozzanak. Nem az egyensúly, hanem a harmónia fontos. Egy olyan rendszer kialakítása, ami mindenkinek jó. Például, nálunk a vasárnap mindig a családé és minden este együtt ülünk az asztalhoz. De a napi rutint is említhetem: a férjem minden reggel öttől az üzletben van, előkészíti a dolgokat. Én a gyerekek körüli teendőket intézem reggelente és csak utána jövök be az üzletbe. Ha van együttműködés és munkamegosztás akkor működik a dolog. 

Feszültségek persze nálunk is vannak. Mindenkinek az érveit, a szempontjait, a módszereit úgy kell alakítani, figyelembe venni, hogy a konfliktusok ne sértéssel vagy veszekedéssel végződjenek. Kompromiszumokat kell kötni. Ez nem megy egymás megértése és tisztelete nélkül. Bármi átvészelhető, ha van megértés.

Azt mondtad az interjú elején, hogy imádtad az édességet. Még mindig szereted, van kedvenc süteményed?

A barackos túrófánk. Az volt az első süteményem, amit a férjemnek készítettem a születésnapjára. Igaz, az nem pont ilyen volt. Egy kuglófot készítettem, barackos-túrós töltelékkel. Miután átment az otthoni minőségi szűrőn. Egy kicsit átgondoltuk, mert a forma a cukrászdába nem lett volna megfelelő és egy kicsit a tömörségén is lazítottunk. 

Mi az amit soha, de soha nem tennél egy süteménnyel vagy olyan alapanyag, amit nem használnál?

A margarin. Az tilos alapanyag nálunk. Bevallom őszintén, lánykoromban előfordult, hogy ettem margarint. Azonban a férjem egyik első mondata az volt a házasságunk kezdetén, hogy ha margarint merek venni, akkor elválunk.  A margarin tiltólistára került, mi pedig ma is együtt vagyunk. 

Rakj rendet!

Ilyenkor érdemes átgondolni, hogyan állunk a kitűzött célokkal, mi történt az elmúlt időszakban és ez alapján  mi az amire a következő időszakban jobban oda kellene figyelnünk. Ahogy Bálint gazda mondaná: nézzük mi az öt legalapvetőbb tennivaló a kis kertben. 

1. Keress rá a nevedre! A találatok alapján milyen kép rajzolódik ki rólad? Megmutatja azokat a tulajdonságaidat, amik megkülönböztetnek? Mi az, ami hiányzik? 

2. Frissítsd az önéletrajzod! Egészítsd ki az önéletrajzod az elmúlt hónapok eredményeivel. Gondold végig, hogy az elmúlt pár hónapban milyen eredményeket értél, miért érdemelnél bónuszt? A hibákat sem árt felidézni. Persze, nem azért, hogy feleslegesen rágódj rajta, hanem azért, hogy legyen stratégiád az elkerülésükre.

3. Csekkold a Linkedin profilod és a honlapod! Tükrözi a jelenlegi állapotokat? Bemutatja a tulajdonságaid csak rád jellemző egyéni mixét (képességek, szaktudás, személyiség)? Egyszerűbben fogalmazva, választ ad arra miért érdemes veled dolgozni, téged választani? (További szempontokat itt találsz.)

4. Kapcsolódj! Elő a telefonjegyzékkel, az ismerősökkel a közösségi felületeken. Pörgesd át a névjegyzékeket, ki az akivel már régen nem beszéltél, de jó lenne ha élő maradna a kapcsolat. Írj neki, hívd fel és beszélj meg találkozókat.

5. Képezz! Nem véletlenül alakult ki a magazinoknál az a szokás, hogy az évszakok hangulata visszaköszön a képeken. Éppen ezért, érdemes a kucsmás, nagykabátos profilképeket lecserélni valami frissebbre. 

A táncos, aki nem tud járni

A lehetetlen leküzdéséről szóló sikersztorikra sokan legyintenek. Pedig számos esetben bizonyul igaznak a tétel: ha nem adod fel nincs lehetetlen. Marc Brew története is az emberi akarat végtelenségét példázza.

Azt eddig is sejtettem, hogy az elhivatottság, egy adott szakmai terület szeretete számos nehézségen átsegít, de Marc Brewtörténete végképp meggyőzőtt erről. Ha tényleg elhivatott vagy nincs lehetetlen. Nézzük Brewnak, milyen akadályokat kellett leküzdenie azért, hogy táncos lehessen. 

Ellendrukkerek

Az öt éves Marc Brewnak a pénteki táncórák jelentették a hét csúcspontját. Két évvel később már rendszeresen jár táncórákra, míg a többiek bandáznak ő a balettrúdnál tölti az idejét, ugyanis eldöntötte táncos lesz. Azonban egy olyan kisvárosban, mint Jerilderie nem mindenki érti meg és fogadja kitörő lelkesedéssel a döntését. “A legtöbb embernek nagyon pontos elképzelései vannak arról - egy ilyen vidéki kisvárosban -, hogy kinek, mit kellene tennie, egy táncoló kisfiú nem tartozik ezek közé.” – idézi fel korai emlékeit, Marc Brew. 

Azonban a helyi közösség nem tetszése, nem állíthatta meg, kitartóan gyakorolt. Még csak 11 éves volt, amikor ösztöndíjjal felvették a Victorian College művészeti szakközépiskolájába. Ezután az Ausztrál Balett Társulatnál folytatta tánctanulmányait. A harmadik év vége felé ajánlatott kapott a PACT-tól (Dél-afrikai balett társulat). A gúnyolódások és a balettrúd mellett töltött hosszú-hosszú órák értelmet nyertek. 20 évesen ígéretes tánckarrier előtt állt.

A baleset

Brew Johanesburgba utazott. Megkezdődtek a próbák. Egy napon, próba után autóba ültek barátaival, az autózásnak egy részeg sofőr vetett véget. “Mindössze egy fehér villanást érzékeltem az ütközéskor” – mondja Brew. A csattanás rettenetesen súlyos volt. Barátai meghaltak a balesetben, őt pedig igen súlyos sérülésekkel mentették ki a kocsiból. Két hétig eszméletlenül, gépekre kapcsolva létezett. Amikor végül magához tért az orvos közölte: soha többet nem fog járni.

“Ez nem történhet meg velem. Az életem a tánc és a mozgás.” - ez volt az első gondolata. Makacssága és eltökéltsége átsegítette a következő másfél éven, amit rehabilitációval töltött. Nem adta fel, koreografált és tanított, azonban a tánc rettenetesen hiányzott neki. “Én még mindig táncos vagyok. Nem mondhatok le róla csak azért, mert nem tudok járni.” A bökkenő csak az volt, hogy Ausztráliában semmi lehetősége sincs egy járásra képtelen, kerekesszékes táncosnak.

Saját maga

De a szerencse Brew mellé állt. Meghívást kapott a New York-I Infinity társulattól. Az egészséges és mozgássérültekből álló együttesnél kemény mentális és fizikai munka következett. Brewnak mentálisan is fel kellett dolgoznia - a korábbihoz képest - korlátozott fizikai képességeit. El kellett fogadnia saját testképét és megváltozott testtudatát is. De a tánc új dimenzióit fedezte fel.

Innentől nem volt megállás, egyre-másra érték a meghívások. Például, a világ legelső integrált tánctársulatában, a londoni CanDoCo-nál táncolt. A CandoCo Dance Company a világ egyik méltán legelismertebb, legkiválóbb táncegyüttese. Egy apró érdekesség, Brew már az együttes budapesti fellépésén is a társulat tagja volt, így Magyarországon is táncolt. Mindeközben saját társulatát is megalapította Marc Brew Company néven.

Marc Brew 20 éves volt, amikor úgy tűnt, ígéretes táncos karrierjét fel kell adnia. De újrakezdte. Eltelt 19 év, mára  a kortárs tánc-szcéna elismert koreográfus-táncosa lett. Jelenleg az önéletrajzi ihletésű For Now, I am… című darabjával járja a világot. 

Ikonok és terek

A megjelenésünk, a beszédmódunk éppúgy hozzátartoznak a személyes márkánkhoz, mint a  szakmai teljesítményünk. Azok a tárgyak, melyekkel körülvesszük magunkat vagy a helyiség ahol dolgozunk, az íróasztalunk tovább árnyalhatják a rólunk kialakult képet.

De nem csak a személyiségünk lenyomatát őrzik a minket körülvevő terek, hanem a munkánkra is hatással lehetnek. Inspirálhatnak, kreatívabbá tehetnek vagy éppen az ellenkező hatást válthatják ki.  

A legtalálékonyabb űrhajós

1969. júliusában, Neil Armstrong és Edwin Aldrin sima leszállást hajtottak végre a Nyugalom Tengerén. A holdraszállást rengeten kísérték figyelemmel. Köztük egy 9 éves kanadai kisfiú, aki az élmény hatására döntötte el, hogy űrhajós lesz. Az elhatározás pusztán gyerekes álomnak tűnhetett - ekkor Kanadának még űrprogramja sem volt - mégis valósággá vált: Chris Austin Hadfield űrhajós lett. 26 év múlva.

Chris Hadfield 21 éves űrhajós pályafutása alatt, majdnem 4000 órát töltött az űrben és örökre beírta a nevét az űrrepülés történetébe. Ő az első kanadai aki űrsétát tett, a Nemzetközi űrállomás első és mai napig egyetlen kanadai parancsnoka valamint a legismertebb űrhajós Neil Armstrong óta. Emellett olyan figyelmet irányított az űrkutatásra is, amire még a szakemberek sem számítottak. Nézzük, mi kellett ehhez?

Alapozás

Az út egyenes volt, de közel sem könnyű. Hadfield vitorlázó repülőként kezdte, majd motoros repülő jogosítványt szerzett, később oktatóként tevékenykedett. 1982-ben kitüntetéssel szerzett mérnük-pilóta oklevelet. Majd berepülőpilóta képzésen vett részt és a kanadai léierő berepülő pilótájaként, több mint 70 különböző típusú repülőgépet tesztelt.

A legjobb vadászpilóták között tartották számon, amikor jelentkezett a Kanadai Űrügynökséghez. Az 5330 pályázó közül őt választották ki a feladatra. Azonban a java még csak most következett. Az űrhajós kiképzés alatt minden korábbinál több tanulásra és keményebb munkára volt szüksége. Többek között oroszul tanult valamint a mérnöki doktorátust is megszerezte. A hivatalosan három évig tartó kiképzés után teljesült az álma és első űrutazására indult, 1995 novemberében.

Stratégia és egy gitár

A több évtizedes pilóta- és űrhajós karrier ellenére Hadfield nevét csak harmadik és egyben utolsó küldetése során ismerte meg a világ. A Nemzetközi Űrállomáson töltött idő alatt ugyanis aktívan használta a közösségi médiát. Az asztronauta tudatosan készült az ismeretterjesztő munkára és közösségi szereplésre. Még felszállás előtt a fiai javasolták, hogy használja a Twittert az űrállomáson töltött idő és az ott végzett tudományos munka bemutatására.

Bár a kanadai űrhajós dokkolását a Nemzetközi Űrállomáson - 2012. december 19-én – szinte alig néhányan követték. Azonban egy héttel később fokozódott az érdeklődés, amikor feltöltötte a YouTube-ra az első űrben felvett dalt. Ezt követően rendszeresen megosztotta az űrállomáson zajló élet legérdekesebb pillanatait. Az igazi, széles körű ismertséghez azonban kellett a szintén kanadai William Shatner is, aki Kirk kapitányt játszotta az eredeti Star Trekben. A két férfi Twitteres beszélgetésébe aztán bekapcsolódtak a Star Trek további szereplői, valamint Buzz Aldrin űrhajós is.

Chris Hadfield remek érzékkel használta ki a rá irányuló figyelmet. Ennek köszönhető az is, hogy  Forbes magazin,  legtalálékonyabb űrhajósnak nevezte, aki valaha elhagyta a Földet. Legnépszerűbb videója nem sokkal a visszatérése előtt, 2013 májusában készült. A felvételen, David Bowie számát, a Space Oddityt énekli és  ma már 30 millió felett jár a nézettsége.

Negatív gondolkodás

Hadfield azt mondja, hogy a siker elérésében sokkal nagyobb szerepe volt a lehetséges hibákra való elkészülésnek, mint a sikerről való gondolkodásnak. A legfontosabb azt számba venni, hogy mi romolhat el egy küldetés során. Ez az, ami elengedhetetlen a túléléshez. "21 évig voltam űrhajós, de csak hat hónapot töltöttem az űrben. A fennmaradó időben folyamatosan azokat a részleteket kerestem, amit elronhatunk egy küldetés során... Soha sem féltem az űrutazások alatt, nem azért, mert bátor vagyok, hanem azért, mert minden lehetséges probléma megoldását ezerszer gyakoroltam. A megfelelő felkészültség a fontos. Ez minimálisra csökkenti a félelmet, és önbizalmat ad."

Hadfield szerint, ez a módszer a mindennapi életben is rendkívül jól alkalmazható. Például, ha előadásra készülsz, gondold végig, milyen problémák lehetnek. Elfelejtheted a szövegedet? Elromlik a mikrofon vagy éppen nem működik a projektor? Találd meg az öt leginkább valószínűsíthető hibát, dolgozz ki rá stratégiát és próbáld el ezt is többször. 

A magyar, aki jó versenyt akar

Nem vagyok Rob a Pop, csajok, satöbbiből – aki folyamatosan top 10-es listákat gyárt -, de ha mégis csak készítenék egy listát a 10 kedvenc (én)márkámról, akkor Bojár Gábor biztosan benne lenne.

A fellazuló szocializmus félmaszek társulásából multivá nõtt szoftvercég, a Graphisoft alapítója mindazon tulajdonságok birtokosa, amik egy erős személyes márkához szükségek. 

A fizikusból lett vállalkozó teljesítménye vitathatatlan, nem csinál titkot értékrendjéből, hitelesen és következetesen vállalja véleményét. És persze saját személyiségét is, finom humorral és öniróniától sem mentesen. De számomra legszimpatikusabb tulajdonsága, hogy pontosan felismeri saját korlátait is, tisztában van személyes képességeinek határaival. Nem akar – és nem akart – túl nyújtozkódni a saját területén. Ismertségét (és elismertségét) arra használja, amiben a legerősebb: a vezetési és a vállalkozói kultúra jobbá tételére, a jó verseny eszméjének hirdetésére.

Éppen ezért ajánlom hétvégi moziként, egy másfél évvel ezelőtt elhangzott előadását, melyben beszél arról, hogy miért lett vállalkozó, milyen hibákat követett el vezetőként, de legfőképp arról, milyen a jó vezető és kiből lesz jó vállalkozó. Akkor is érdemes meghallgatnod az előadását, ha nem vágynál vezetői vagy vállalkozói babérokra.

Kedvenc cipőm története

Tíz éve egy fiatal texasi vállalkozó Argentínába utazott. A vakációról 250 pár cipővel a hátizsákjában és egy új üzleti modellel a fejében tért vissza Los Angeles-i otthonába. Így kezdődőtt a TOMS cipők sikersztorija.

A hirtelen sikersztorik hátterében általában hosszú évek munkája van. Azonban csak egyetlen pillanat, amikor a látszólag független események és tapasztalatok összeállnak egy képpé. Sokszor valami véletlenszerű esemény hatására, egy találkozás, egy beszélgetés, egy élmény és kipattan az ötlet. Az-az ötlet, mely annyira személyessé válik, hogy még a nehézségek sem tántoríthatnak el a megvalósítástól. Az elkötelezettség és a kitartó munka pedig beérik és sikerhez vezet.

Nem történt ez másképp Blake Mycoskieval – a TOMS alapítójával – sem. A 29 éves Mycoskie ekkor már elvégezte az egyetemet, ahol filozófiát és üzleti ismereteket tanult. Néhány többé-kevésbé sikeres vállalkozáson és egy valóság-show szereplésen is túl volt – ahol az utolsó pillanatban egymillió dollárt vesztett - és éppen egy online oktatási program beindításán dolgozott.

De hogyan kerültek a cipők a zsákba? Ahogy mondani szokták: Rómában élj úgy, mint a rómaiak. Mycoskie igyekezett minél jobban megismerni az argentin kultúrát, tangózni tanult, polózott és alpargatast viselt (hagyományos cipő). Azonban nemcsak az ország kulturális gazdagságával szembesült, hanem a szegénységgel is.

Az utazás vége felé, egy kávéházban belebotlott egy amerikai nőbe. A nő egy jótékonysági szervezetnél önkénteskedett, rászoruló gyerekeknek cipőket adományoztak. Ugyanis, sok gyereknek még cipője sincs, a cipő hiánya pedig nemcsak az iskolába járást akadályozza, hanem emiatt fokozottan kitettek a legkülönbözöbb fertőzéseknek. Azonban, ironikus módon a szervezetnek is volt egy Achilles-sarka. Az adományok nem egyenletes ütemben érkeztek és gyakran nem a megfelelő méretben. 

Mycoskie valamit tenni akart. Az első gondolata az volt, hogy cipő-adományozási programot szervez. Azonban, a fenntarthatóság problematikáját ez nem oldotta volna meg. Ráadásul csak üzleti tapasztalatai voltak, az alapítványi működésről fogalma sem volt. Ezért átfogalmazta a kérdést, a számára ismerős üzleti környezetre: hogyan ötvözhető a vállalkozás és a jótékonyság?

Így született meg a one-for-one modell gondolata. A képlet egyszerű: minden egyes eladott cipő után, egy pár cipőt adományoz a rászorulóknak, jótékonysági szervezetek bevonásával. Az ötlet megvolt, már csak meg kellett valósítani. Gyanítom ekkor lenézett a lábára, amin éppen egy alpargatas volt és beugrott: mi lenne, ha a hagyományos helyi viseletet átszabnák az amerikai piac igényeire, helyi mesteremberek segítségével. Persze, a legtöbb helyi mester bolondnak nézte és nem igazán voltak hajlandóak a megszokott formáktól és színektől eltérni. Mycoskie azonban nem adta fel és végül talált valakit, aki vállalkozott az együttműködésre.

Az ötlet megvolt és 250 pár cipő is. Már ‘csak’ el kellett adni. Mycoskie rengeteg e-mailt és telefont intézett, amikor éppen ráért. Hiszen közben egy másik vállalkozáson is dolgozott. A cipők csak lassan fogytak, egy szombat délelőtt Mycoskie úgy döntött, hogy ez így tovább nem mehet, valamit tennie kell. Fogta a hátizsákját, benne a cipőkkel és elindult viszonteladókat keresni. Így talált rá az American Rugra. Ahol a tulajdonos legalább annyira szerette a cipőket, mint a történetüket. Mycoskie ekkor tanulta meg az egyik legfontosabb leckét: “Nem számít, mennyire kényelmes távolról elérni másokat, néha a legfontosabb feladat az, hogy személyesen is megmutasd magad.”

A jó történetekre emlékezünk, kapcsolódunk hozzájuk és tovább meséljük őket. Így jutott el a cipők sztorija Booth Moorehoz is, a Los Angeles Times divat szekciójának újságírójához. A sztorit címlapon hozta a lap, még aznap 2200 rendelés érkezett. A probléma csak az volt, hogy összesen 160 pár cipő volt raktáron. Mycoskie gyorsan szerzett két gyakornokot és őrült tempóban válaszoltak a megrendelésekre. Őszintén megírták a jelentkezőknek, hogy az ígért négy napos határidőt nem tudják vállalni. A megrendelők pedig megértőek voltak, a több mint kétezerből csupán egy ember törölte a rendelését.

Mycoskie visszatért Argentinába, egy újabb cipőszállítmányért. Mindeközben a sajtó felkapta a sztorit. Ennek hatására újabb viszonteladók jelentkeztek. A TOMS egyre ismertebbé vált. Hamarosan Keira Knightley és Scarlett Johansson is TOMS-ban koptatta az utcákat. Ahogy mondani szokták a többi már történelem. Mycoskie több mint 50 millió pár cipőt adott el az elmúlt tíz évben.

A vállalkozás profilját is bővítette, már nemcsak cipőket, hanem szemüveget és kávét is árul. Minden egyes eladott napszemüveg és szemüvegkeret egy arra rászoruló szemészeti ellátását biztosítja. Prémium minőségű pörkölt kávé eladásával pedig a fejlődő országok ívóvíz ellátását támogatja. A cipők sikertörténetéről könyvet is írt, tavaly pedig eladta a cég felét és az összeget társadalmilag hasznos vállalkozások támogatására fordítja.

És hogy mit jelent a TOMS? Ez a márka ígéretének, ha úgy tetszik a vállalkozás missziójának rövidítése: Tomorrow’s Shoes.