Légy egyedi!

Egy erős márka hiteles, azonnal felismerhető, azonosítható. Nincs ez másképp az erős énmárkák esetében sem. Fontos, hogy markánsan megkülönböztesd magad. A kérdés csak az, hogyan? 

Amikor megkülönböztethetőségről van szó, akkor legtöbben a külsőségekre gondolnak Az öltözködést, egy logót vagy arculatot, névjegyet vagy éppen egy honlap küllemét értik alatta. Valóban ezek megfelelő megkülönböztető jegyek. Hatásosak is. Hiszen támogatják az azonosíthatóságot, de talán nem ezek a legfontosabbak.

Ha igazán erős énmárkát szeretnél építeni, akkor első körben nem a külső jegyekre koncentrálsz. Először inkább magadat, pontosabban a már meglévő szakmai és személyes (belső) tulajdonságaidat veszed szemügyre. Sokkal biztosabb alap a már meglévő adottságaidra és képességeidre alapozni, mint a könnyen lecserélhető, lemásolható külsőségekre. 

Tudás, attitűd és stílus

Mivel az énmárkaépítés a karrier céljaid megvalósítását szolgálja, az általános cél az, hogy a szaktudásod és szakmai tevékenységed kapcsolják a nevedhez. Ezért rendkivül fontos, hogy mi az a szakmai minőség és tudás, amivel rendelkezel. Milyen végzettséged van vagy nincs? Van-e valamilyen speciális szaktudásod és tapasztalatod Esetleg saját módszered? Összességében: a tudásod és a szakmai tapasztalatod miben más, mint a konkurenseidé?

Majd jöhet a hozzáállás az-az hogyan végzed a munkádat. Lelkesen vagy éppen hideg profizmussal? A minőség a mindened vagy éppen az, hogy mindig pontosan teljesíts? A kérdéseket a végtelenségig lehetne sorolni, a lényeg az, hogy próbáld megtalálni a választ a hogyan-ra. És ez a kérdés rögtön elvezet a stílushoz. Mivel magában foglalhatja azt is, hogyan bánsz másokkal, hogyan kommunikálsz. Tudományos részletességgel magyarázol vagy az egyszerűség jellemez? Barátságosan vagy odamondogatsz? Az érzelmekre hatsz vagy a logikai levezetés az erősséged? 

Ha megvannak a válaszaid, akkor már jöhetnek a külső megkülönböztető jegyek, melyek alátámasztják, kiegészítik és kommunikálják ezeket a minőségeket.

Első benyomás

Első benyomás csak egyszer van. Ezt a gondolatot már annyiszor súlykolták belénk, hogy talán pont emiatt döntünk rosszul az első néhány másodpercben. Főként akkor, amikor ennek a néhány első másodpercnek tétje is van, mert aggódunk a hitelességünk miatt. 

Adam Grant szevezeti pszichológus is hasonló szituációba került, amikor pályafutása elején, két évvel a doktorija után, mindössze 26 évesen kellett előadást tartania. Negyvenes-ötvenes éveikben járó férfiaknak, akik egy olyan szervezet tagjai voltak, ahol a rangidősség igen sokat számít.  A hallgatóság ugyanis az amerikai légierő ezredeseiből állt, akik átlagosan több mint 3500 órát repültek és 300 órát töltöttek harci bevetésen. A katonaság ekkor próbált átállni a parancsoló-írányító modellről, az együttműködésre épülő megközelítésre. Grantnek ehhez kapcsolódóan kellett előadást tartania. Két csoportban, kétszer négy órában. 

A képzési napok végén a hallgatóság, írásban értékelte az elhangzottakat. „Több értékes információ hangzott el a közönség soraiból, mint az előadótól” – ilyen és ehhez hasonló visszajelzések érkeztek az első csoport tagjaitól, gyakorlatilag éretlen tacskónak minősítették Grantet. Míg a második csoport tagjai dícsérték Grant szakértelmét, dinamizmusát és előadói képességeit. Micsoda különbség! Vajon, mi lehetett a gyökeresen eltérő vélemények oka?

Bár a két előadás szinte szóról-szóra megegyezett, Grant az első csoport visszajelzései alapján egyetlen dolgon változtatott. Az előadása elején, a bemutatkozó mondatain. „Ahelyett, hogy magabiztosan beszámoltam volna az általam elért eredményekről, egy jóval erőtlenebb, önkritikus megjegyzéssel indítottam: Tudom, hogy néhányan most mire gondolnak: Mit tanulhatok egy 12 éves előadótól? Egy hosszú másodpercnyi kínos csend – lélegzet-visszafojtva vártam. Aztán kitört a nevetés.”  Vagyis nem a szaktudását bizonyító tényeket sorolta, nem a szakmai kompetenciáit hangsúlyozta, hanem a sebezhető, emberi oldalát mutatta meg és így el tudta nyerni a közönség bizalmát.

Grant tapasztalatai egyébként egybevágnak, Amy Cuddy – a Harvard Business School pszichológusának – kutatási eredményeivel is. Cuddy és kutatócsoportja több mint egy évtizede tanulmányozza az első benyomások hatását. Kutatási eredményeik szerint, az első benyomások alapján hozott ítéleteinkben két szempont játszik döntő fontosságú szerepet: a bizalom - bízhatok ebben az emberben, jó szándékkal van irántam? – és a hozzáértés.

Gyakran feltételezzük, hogy a kompetencia a legfontosabb tényező, ezért az első találkozáskor hajlamosak vagyunk erre helyezni a hangsúlyt. Ezzel szemben Cuddy és munkatársainak kutatásai azt bizonyítják, hogy a bizalom a legfontosabb tényező. Ahhoz, hogy a kompetenciánkat, szakértelmünket elismerjék, elengedhetetlen bizonyos mértékű bizalom. „Ha a másik fél nem bízik benned, semmire sem mész, sőt gyanakodni fog, hogy manipulálni szeretnéd.”

És, hogy mit tehetünk a számunkra kedvezőbb első benyomás érdekében? Erre számos praktikus tanácsot kínálnak a szakértők: figyeljünk a kézfogásunkra, a testbeszédünkre, kérdezzünk vagy éppen hallgassunk aktívan, de talán a legfontosabb: ne akarjuk dominálni egy találkozás első néhány percét azzal, hogy a szakmai eredményeinket és teljesítményünket alátámasztó tényeket soroljuk.

Hatékony kapcsolatépítés alapelvei

Sokan vágynak jól működő szakmai kapcsolatokra és még többen gondolnak némi negatív mellékzöngével a kapcsolatépítésre. Talán pont ezért, még ennél is többen rontják el a kapcsolatok kialakítását. De, hogy veled ez ne történhessen meg, nézzük a kapcsolatépítés legfontosabb három alapelvét!

A 30-as évek Szovjetuniójában, a tervgazdaság szellemiségének megfelelően minden üzemnek előírt eredményeket kellett teljesíteni. Ha nem teljesült a norma, súlyosan megbűntették a felelősöket. Történt, hogy egy szögeket előállító üzem különösen kemény feladatot kapott. Olyan magas normát állapítottak meg számukra, amit majdnem lehetetlen volt teljesíteni. Némi pánik után a problémát úgy oldották meg, hogy kevés, de nagy szöget gyártottak - akár egymétereseket is. Ugyanis, a normát súlyra, és nem darabszámra adták meg. Az előállított szögek teljesen hasznavehetetlenek voltak, de nehezek, így az üzem teljesítette az előírt normát. Ha nem akarsz úgy járni, mint a szögüzem, akkor ne “kilóra mérd” a kapcsolati hálód. Tehát, inkább kevesebb, minőségi kapcsolatban gondolkozz!

Gyanítom, hogy neked is van olyan ismerősöd, aki rögtön felbukkan, amint valamire szüksége van, de egyébként reménytelenül elérhetetlen. Ezek azok az emberek, akik csak a saját, pillanatnyi érdekeik szerint alakítják a kapcsolataikat. Aztán el is nyerik méltó bűntetésüket, hiszen őket érdek-emberként tartja számon a világ. Ha hosszútávon működő kapcsolatokat szeretnél, akkor az érdekek mentén való építkezést szorítsd hátrébb a listádon. A másik tisztelete, a teljesítményének elismerése, a közös értékrend vagy érdeklődés stabilabb alap. Arról nem is beszélve, hogy ha az előbb említettek közül bármelyik is igaz, akkor az első kapcsolatfelvétel is  természetesen adódik, hiszen őszinte érdeklődéssel és kiváncsisággal tudsz a másik felé fordulni. 

Akkor lesznek megfelelő kapcsolataink, ha a networkinget úgy értelmezzük, mint virtuális vagy valós találkozások sorát, ahol az egyenrangú felek tapasztalatokat és tudást cserélnek. Az adok-kapok egyensúlya rendkívül fontos: a megfelelő kapcsolatok a kölcsönösségen nyugszanak, és nem az azonnali megtérülés lehetőségén alapulnak.  Az igazán jó és tartós kapcsolatokban pedig az önzetlenség játszik kiemelkedő szerepet, bármennyire is meglepőnek tűnhet. Ahogy Reid Hoffman – a Linkedin alapítója – is megfogalmazta: “Bár az ösztöneinkkel ellentétesnek tűnik, de minél önzetlenebb a hozzáállásunk, annál előnyösebbnek fogjuk érezni a kapcsolatot. Ha úgy döntünk, hogy segítünk másokon, hamar megszilárdíthatjuk a jó hírnevünket, a lehetőségeink univerzuma pedig kitágul."

5 tévhit, amit ideje eloszlatni

Minden területen vannak nehezen eloszlatható tévhitek, melyek makacsul tartják magukat. Nincs ez másképp az énmárkaépítés esetében sem. Nézzük, a legelterjedtebbeket!

1.tévhit: Az énmárkaépítés csak extrovertáltaknak való

Sokakban él az a téves elképzelés, hogy a személyes márkaépítés az extrovertált személyiségűek terepe. A valóság azonban az, hogy az introvertáltság nem akadály, hanem előny is lehet. A tévhit talán abból ered, hogy sokan az introvertált személyiséget a félénkséggel, a szégyenlősséggel azonosítják. Pedig pusztán arról van szó, hogy az introvertáltak inkább befelé fordulóak. Nincs ellenükre az egyedüllét, a problémákra nem feltétlenül azonnal reagálnak és szeretik megtervezni, átgondolni a lépéseiket mielőtt cselekednek. Ezek a tulajdonságok pedig igen fontosak a tudatos énmárkázásban is. A lényeg: nem az a fontos, hogy milyen személyiségjegyekkel, tulajdonságokkal rendelkezel, hanem az hogyan hasznosítod a céljaid megvalósításához.

2. tévhit: Az énmárkaépítés mindenkinek való

Igaz, hogy az énmárkázás hatékony stratégia szinte minden iparágban, de nem mindenkinek hatékony karrierépítő eszköz. Ha hiányzik a szakértelmed, ha nincs semmiféle teljesítményed, akkor nem az énmárkaépítés a megoldás. A személyes márkázás – kissé leegyszerűsítve - nem más, mint a valós szakmai képességeid és személyes tulajdonságaid, teljesítményed és eredményeid következetes és hiteles kommunikációja. Ez pedig valós tudás és teljesítmény nélkül nem fog menni. 

3. tévhit: Az énmárkaépítéssel felesleges foglalkozni, elég jónak lenni

Sokan azt gondolják, nincs szükségük az énmárkájuk építésére. Elég, ha kiválóan végzik a munkájukat, a feladataikat. Majd egy ponton szembesülnek a valósággal. Hiába a jól elvégzett munka, a figyelemre méltó teljesítmény, ha senki sem tud róla. Ráadásul az igen bosszantó, középszerű nyomulókkal szemben a legjobb ellenszer az, ha a valós teljesítmény is láthatóvá válik. 

4. tévhit: Van egy recept, ami alapján működik

Végy egy blogot, adj hozzá egy Facebook oldalt, fűszerezd meg azzal, hogy videókat készítesz, posztolj gyakran és kész is vagy, napról-napra erősebb lesz az énmárkád.  Nos, a dolog jól hangzik, de nem ilyen egyszerű. 

Erős énmárka nincs hitelesség nélkül. Hitelesség pedig nincs önazonosság nélkül. Ahány személyiség, karrierút, élethelyzet annyiféle megoldás létezik. Végtelen számú stratégia és eszköz közül választhatunk. Ezek közül, azokat az eszközöket, megoldásokat kell megtalálnod, amelyek jól illeszkednek a szakmai és személyes tulajdonságaidhoz, emellett hatékonyan szolgálják a karrier céljaid elérését. Tehát, először koncentrálj arra, hogy mit akarsz elmondani, megmutatni, kinek és miért, majd ehhez válassz eszközöket.

5. tévhit: Csak az online jelenlét számít

Igaz, hogy az énmárkázás – mint karrierépítő eszköz – népszerűségéhez, nagyban hozzájárult az internethasználat elterjedése és a közösségi oldalak népszerűsége. Azonban, a személyes márkád építéséhez számos más eszköz is a rendelkezésedre áll. A netes felületek és közösségi oldalak lehetővé teszik, hogy könnyen és gyorsan kapcsolatba kerülj bárkivel. Jóval több embert elérhetsz, mint személyesen. A mennyiség mellett, azonban nem árt a minőségre is figyelni. A kapcsolatok elmélyítéséhez, a valóban minőségi kapcsolatokhoz pedig elengedhetetlen a személyes találkozó. Azt pedig nem kell hosszasan elmagyaráznom, hogy a minőségi kapcsolatok mennyire fontosak.

Különleges névjegykártyák

Vannak, akik elvetik a kreatív megoldásokat és ragaszkodnak a már jól bevált, konzervatív megközelítéshez. Most mutatok néhány olyan névjegyet, melyek talán a kétkedőket is meggyőzik.

Biztos vagyok abban, hogy te is voltál már abban a helyzetben, hogy nem értetted meg sem a másik fél nevét, sem a foglalkozását bemutatkozáskor. Ezért a megfelelő kommunikáció alapinformációi hiányoztak. Ebben a helyzetben, némi toporgás után, kínos barkobázás kezdődik, hogy valahogy mégiscsak kiderüljenek az alapinformációk. Ez az a szituáció, amikor a mentőövet egy névjegykártya jelentheti. Egész pontosan  egy olyan névjegykártya, amire egy gyors pillantással feldolgozhatjuk a tulajdonos nevét és foglalkozását. Az alábbi kártyák pontosan az ilyen helyzetekhez (is) passzolnak. Maradandó élményt okoznak egyetlen szempillantás alatt. 

Az örök kíváncsi

Egy hétéves kisfiú, aki imádja a természetet, az állatokat, köveket és foszilliákat gyűjt, amiből persze kiállítást is rendez. Minden jel arra mutat, hogy a természettudományos pálya neki való. Végül, így is lesz, meg nem is. Hiszen a kisfiú nem más, mint a napokban 90. születésnapját ünneplő Sir David Attenborough.

Egy igen kedves barátom nem régiben mesélte el, hogy gyerekkorában két fickó akart lenni: Mick Jagger vagy David Attenborough. Azt hiszem, ezzel nincs egyedül. Bár én soha sem akartam Sir David példáját követni, de ismeretterjesztő természetfilmjeit gyerekkorom szép emlékei között tartom számon. A szülői beszámolók szerint, olyan is volt, hogy szó szerint tátva maradt a szám. De most az én gyerekkorom helyett térjünk vissza az ünnepeltéhez és ahhoz, hogy mit tanulhatunk életútjából, hiszen stílusát és műsorait mindannyian jól ismerjük.

A Londonban született Attenborough, Leiceisterben töltötte gyerekkorát. Édesapja ugyanis a városi College igazgatója volt. A kis David amikor éppen nem köveket gyűjtött, édesapja munkahelyén mulatta az időt, leginkább a zoológiával foglalkozó tanszéken. A gyerekkori tudományos érdeklődés és kiváncsiság nem múlt el.

Ez az, ami meghatározta pályáját. Hiszen természettudományból szerzett diplomát, Cambridgeben. Ez számított akkor is, amikor a BBC-nél producerkedett, majd saját műsorait forgatta. És akkor is, amikor némi kitérő után a BBC2 élén állt, majd a BBC igazgatója volt. Egyébként, a kitérő a doktori fokozat megszerzését jelentette a London School of Economics antropológia szakán. Ugyanis, ekkor a tanulmányai kedvéért – mint később kiderült, csak átmenetileg -elbúcsúzott a BBC-től.

A kíváncsiság és a fókuszált érdeklődés jó alap, de a sikerhez kell némi szerencse is. Mint ahogy kellett némi szerencse ahhoz, hogy a számára unalmas kiadói állásából a BBC-hez kerüljön. Ugyanis, Attenborough az ötvenes évek elején egy kiadónál helyezkett el, tudományos ismeretterjesztő gyerekkönyveket szerkesztett. Azonban hamar szembesült azzal, hogy ez a munka nem igazán neki való. Ezért pályamódosításon gondolkozott.

Új lehetőségek után kutatva, talált rá a BBC rádióadásának hírdetésére, amit megpályázott. Rádiós szerkesztő-műsorvezető nem lett belőle. Elutasították. De, az önéletrajza felkeltette Mary Adams érdeklődését - a BBC ismeretterjesztő főosztályvezetőjének figyelmét -, aki állást ajánlott számára. Ekkor Attenboroughnak még tévéje sem volt – mint ahogy a legtöbb honfitársának sem – és összesen egyetlen tv-műsort látott, ezzel együtt is boldogan mondott igent az ajánlatra.

De képernyőre kerülése is egy véletlennek köszönhető. Hiszen Mary Adams nem találta képernyőképesnek – a túl nagy fogai miatt – ezért Attenborough producerkedett. Aztán 1954-ben, amikor a Zoo Questet forgatták a műsorvezető megbetegedett és Attenborough ugrott be helyette. Sikerrel.

Nem kérdés, hogy Attenborough akármilyen munkakörben is dolgozott tévés pályafutása során, kiemelkedően teljesített. Ezt mutatják szakmai elismerései, megbízásai, népszerűsége és egy apró mozzanat is, 1957-ből. Ez volt az-az év, amikor a BBC vezetősége úgy döntött, hogy megalapítják a természettudományos műsorokat készítő részleget, Bristolban.

A részleg vezetését felajánlották Attenboroughnak is. Aki inkább Londonban akart maradni családjával, ezért visszautasította ezt a lehetőséget. De ha már változásokról beszéltek azt kérte főnökeitől, hogy hozzanak létre egy kisebb osztályt számára. A kérés meghallgatásra talált, az osztályt létre hozták Travel and Exploration néven és olyan műsorokat készítettek, mint például az Adventures.

És végül, amit talán említeni sem kellene, olyannyira kézenfekvő: őrizd meg kíváncsiságot és a lendületet, mint ahogy David Attenborough. Amit mi sem bizonyít jobban, mint az a tény, hogy tavaly ősztől ismét egy új sorozatát sugározza a BBC.

Csak a szépre emlékezel?

Csak a szépre emlékezem - énekelte Ákos Stefi, a hetvenes évek közepén. Jó lenne, ha velünk is mindig így lenne. Azonban, az önbizalomhiányos napokon pont az ellenkezőjét tapasztalhatjuk: csak a ránk nézve negatív történéseket és rossz tulajdonságainkat vagyunk képesek felidézni. Mit tagadjuk, mindenkinek vannak nehezebb pillanatai, amikor meginog az önbizalma. A kérdés az, hogyan evickélhetünk ki ebből a helyzetből?

Megfelelő mértékű magabiztosságra, önbizalomra mindenkinek szüksége van, akár tudatosan építi a személyes márkáját, akár nem. De még a legmagabiztosabb emberrel is előfordul, hogy az önbizalma mélypontra kerül. Egy bizonyos mértékű kétkedés persze egészséges és előre vihet, támogathatja a személyes és szakmai fejlődést. Azonban, hiába vagyunk tisztában ezzel, ez nem ellensúlyozza a szituáció kellemetlenségét és adott esetben bénító hatását.

Ráadásul a helyzetet tovább ronthatja, hogy ilyenkor szelektívvé válik a figyelem és a memória, így a helyzetértékelés is torzul. Emiatt, gyakran csak a terhelő mozzanatokra összpontosul a figyelem, csak a kudarcokat vagyunk képesek felidézni. Ezért hajlamosak leszünk a hibáink felnagyítására  és a teljesítményünk lekicsinylésére. Pláne, akkor, ha az önbizalom szintje már alapból sem volt túl magasan.

A szakemberek számos lehetséges megoldási javaslattal állnak rendelkezésünkre, de van egy igen egyszerű módszer a helyzet megoldására. Amit egy pszichológus barátom ajánlott figyelmembe, amikor egy alkalommal az önbizalomhiányos helyzetek kezeléséről beszélgettünk. Tapasztalatai szerint, már az is sokat lendít a helyzeten, ha minden este jegyzeteket készítünk, leírjuk azt a három dolgot, amit az adott napon értünk el, azokat az eredményeket amire büszkék lehetünk aznap. 

Nem kell feltétlenül nagy eseményeket lejegyezni, az apróságok is megteszik. A lényeg, hogy leírjunk három dolgot. Így, az önbizalomhiányos napokon csak vissza kell lapoznunk a saját jegyzeteinkben,  rögtön szembesülünk az eredményeinkkel. De a legjobb az egészben, hogy 'mellékhatásaként' egyre kevésbé lesz szükségünk a jegyzeteink lapozgatására, hiszen ritkulnak az önbizalomhiányos pillanatok is.